Mediáció kategória bejegyzései

Mediációs programok

A Gondolat, mely újra gondolja önmagát, avagy…

cikkek

A Gondolat, mely újra gondolja önmagát, avagy

Old Shatterhand, mint Winnetou Űr-Lexusa

a dizájn ontológia megteremtéséről

 

 

„A Gondolat, mely újra gondolja Önmagát,

rájön, hogy megváltozik tőle a Világ.

S a fény, ha kiárad a világra,

rájön, hogy a Gondolat világa.

A „HÁZ” Ő, amely keretet ad, hogy felismerhesd Önmagadat.

Mész, vagy maradsz, Te döntöd el.

Mindegy, a Világ a lábad előtt hever,

S ha jól teszed a dolgodat,

tiéd lehet a pillanat varázsa,

s elteheted gondolat-magadat a Mára.”

Budapest,2013.12.21.  Cs.B.

 

Amikor különös korban élsz, különös dolgokat kell véghezvinned, hogy megőrizze nevedet az emlékezet, mégse a  „Bolondként”  tedd le névjegyedet.

A dizájn, bár a tudományos megfogalmazás alapján nyilvánvalóan egy véleményen vagyunk – mindenkinek mást jelenthet. Mert azt hiszem, nincs olyan pontos megfogalmazás erről, ami egy „átlagos” gondolkodású embernek levetíti a belső képet, a dizájn tényleges arcáról.

 

A dizájn gondolatiság taníthatóságáról

Tanítható. Már most tanítványok százai építkeznek nap, mint nap tudattalanul is tudva. Gondoskodott erről a dr.Kollár Coaching – már most is dizájn iskola. Bár talán ő maga sem vette először észre, milyen korszakalkotó is, amit beleplántál a fejekbe.

Ám, ő maga is egy dizájn gondolat, mely a mára gondolva önmagát, a kibertérben halad. Új, és új utakat keres magában, hogy kivetítse azt egy művi világban. Modern kori nomádként itt, és ott sátrat bont.  Megformál, integrál, sajátjává érik a dizájn gondolata, már-már a gondolatot meg-dizájnolva. Amit bolond gőzzel, mozdonyként vontat magával egy újabb korba, a határtalan kiberteret felhasználva, modern nomád módjára. Filozófiai térből, élet-mód kidolgozója. Vad hajtásokat beoltva, szelíddé nemesíti azt, mégsem lesz átlagos, aki nála folytat gondolat-építő-tanulmányokat. Tanulva egy új tér sajátos nézetét, amellyel kitölti a kibertér üres mindenségét. Fogodzót keresve, találva, a szürke hétköznapok gyilkos forgatagába.

Dizájn ontológia

A dizájn, terv. A terv, vízió.  A vízió kép a lehetséges világról. A vízió loveliest. A világról alkotott képünk, ontológia. Az ontológia dizájnjától függ a milyensége. A dizájn egyben kép, és valóság. A loveliest likeliestje. A mindennapi, sablonra gyártott élet, mcdonaldizált loveliest. Sarkított világ. Kisarkított fogalmak. Élhető élet??? Kérdőjelek halmaza. Ha unalmas a „dizájn”, dögunalmas az élet. Belepunnyad az alanya. A szürke nem 50 árnyalata lesz belőle, hanem izgalommentes, látomás nélküli gödör-lak.

 

 

Előzmények

A dizájn gondolat képessége úgy búvik elő a mélyemből, mint búvó patak mutatja meg magát a szomjazónak. Elébb csak vizes föld jelzi a feltörni kész életet, majd zúgó morajjal tör ki a felszínre, az élni akarás hívására, az éltető tiszta, hűvös áhitat. Mellyel ha teleszívod magad, még ha sivatagon kell is átmenni érte, átkelhetsz, mert életben tartó „íze”, magadba szívva tiéd immár. Mint tevédnek a púpja, aképpen vagy te tele szívva a gondolattal. Mely dizájn-szerű, s már nem marasztal sem számítógép, sem tv képernyője. Menni akarsz te a gondolat-térbe. Nincs többé maradásod, silány tömeg-világban. Nekivágsz akkortól, erősen, bátran. Némi tudással felvértezve, de nem ám szélmalom harcra kiképezve, mint Don Quijote. Őrültként hadakozva a szélmalommal.

Dr. Kollár József, immár  legendássá vált első találkozásunk bokszmeccse után néhány héttel lett a tanárom. Első kard ki kard beszélgetésünk pillanataiban, nem tudtam jó helyen vagyok-e? Ez az a híres dr. Kollár iskola? Mert ha igen, akkor Don Quijote iskolájába kerültem, és koránt sem voltam biztos benne, hogy közöm van ehhez. Később kiderült számomra, hogy dr. Kollár József nem más, mint egyféleképpen modern Winnetou. De erről majd később….

A helyzetet Déri Kriszti mentette meg, aki beérkezvén a szobába, azonnal rendet vágott a kettősünk közt kialakuló érthetetlen térben. Nem kétséges ma már számomra, hogy Kriszti valójában Old Shatterhand, Winnetou Űr-Lexusa. Erre is majd lejjebb világítok rá.

Akkor már sejtettem, hogy mégis jó helyre vezérelt engem a Véletlen. Avagy fogalmazhatok nagyképűbben, eképpen hívott, vonzott engem a kibertéren keresztül magához a dizájn gondolat, felrémlő víziója.

Bár bevallom, azt akkor még egyikünk sem sejtette, hogy mi lesz ebből a közös alkotás? Csupán egy egyszerű iskolai viszonylatnak tűnt az augusztusi forróságban.

Bevezetés a dizájn-térbe

De egyszer csak történik valami. Megpezsdül a forma, kibukik a tartalom. Jön a Szentségtörő. És töri a fásult mindennapok jegét, mint a jégtörő hajó az egymásra tolult, összefagyott jégtáblákat a gondolkodás óceánján. Az óceánjáró befagyott oldalát, lassan bontva szét, egy új képet rendezve át, kitakarja mezítelen gondolat testét, és kitárulkozik, mint egy örömlány a zsibbadt éjszakában.

Hogy mindez hová vezet? Mi értelmet nyerhet egy gondolat –vízió, ami teret követel magának a likeliest életek unalmas hullahegyei fölött átlépve? Ki tudja? Hol lassan fedi fel izgató gondolat-testét, a végtelenségig csigázva a várakozással a gondolkodót, hol hirtelen mozdulattal ejti le válláról az áttetsző gondolat-köpenyt, kitakarva mezítelen vonzóságát, hogy megmutassa a lankadónak, hogy megéri a várakozás, megéri a küzdelem-elme felszínéről, a mélybe lehatolni, mert az ott rejlő gyémántok, még ha nyersek is, többet érnek száz, s ezer aranynál. Gyémántok azok, melyért harc folyik. A multik már lasszóval fogják az ilyen gondolkodással bíró egyedeket, felismerve a bennük rejlő talentum várható hatását.

 Gondolat, most újra gondolja önmagát. S kitárulhat belőle a világ egy új felfogása. Döglött kutyákat elásva. Keresi a fejős tehénre támaszkodva egyik karjával, a maga sztár termékét, miképpen a kérdőjelét szemléli napról napra, éjről éjre követve a Csillagok járását. Mert miképpen József Attila mondja:

 „Ne légy szeles. Bár a munkádon más keres –
dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes.”

 

Vedd le régi gondolat-ruhádat, s dobd le magad a kanapémra….

 

Az alábbi gondolatok mellőzni fogják a tudományos megközelítést. Ám talán egy kicsit betekintést nyerhet majd az olvasó abba a folyamatba, mit is jelenthet az a tény, ha valakit megérint a dizájn gondolkodás szele? Miképpen gubózik be először, mint a hernyó bábbá, hogy aztán egyfajta gondolat metamorfózison keresztül verekedve önmagát, egy új világkép, egy új vízió alapú loveliestet sugalló ontológiai világkép táruljon ki az egyszeri egyén számára.

Mert szürkévé válik az emlékezet. Ahogy hordja terheinket. Gúzsba kötve önnön nagyszerűsége, rohan, szalad a kibertérbe. Csapkodva naphosszat a billentyűket, elfeledve már az éltető szépet. Hivatásosokra hagyva a gondolat varázsát, ahogy másszák évszázadokon át, a dizájn hegy csúcsait meghódítva, a kivételezettek VIP korosztálya. De hiába a vonzó ajánlat, a gondolkodni képes, két lábon járó „állat”,  ösztön lénnyé korcsosulva, kúszik naphosszat kínlódva. Vagy mint igás barom, feje járomba hajtva. És már szeme sem kémleli a messzeséget, hogy legalább délibábként lássa a szépséget. Percnyi erőt sem fordít arra, hogy leordítsa magáról a tépett gúnyáját. Csak befordul este a vállán át, a másik oldalára, hogy még a mellette lévőt se lássa.

Mert szürke, kopott, rongyos életünket, mond hol a tű, ki foltozza meg? Félhalottként földre zuhanva, felettünk erővel eltaposva, élet-hullák százai oszlanak, vagy tartanak minket nemtelen parasztnak. Kinek nincs dolga más, mint urát szolgálja, gondolkodni ha tudna, már nem lenne maradása. Kaszát, kapát fogna a boldogtalan, vagy lenne mától kivert hontalan. Mert kitörni alig lehet csak néhányaknak, a többiek e létbe belepusztulnak.

De mégsem. Mert feltűnik a tudat-egén egy új csillag. Melynek fénye még kétes színnel ragyog. De ha te magad ott hagyod az út porát, és gondolat szekerén Illés útjára emelkedsz, porhüvelyedet is megtartva, más ember lehetsz, mint eddig voltál. Te magad is beoltódtál. Olyan ez, mint amikor egy gondoskodó kéz felemel, hogy bekötözze vérző sebeidet, s meggyógyít imával, s a természet ősi erejével. Mely a tiszta gondolat, az ősi tudás egyfajta halmaza. S melyet mélyen magadba beszívva, nem kétes mámor, testgyilkos narkotikum, hanem élet megújításra képes FOGALOM rendszere. Mely magába fogadva, maga Illés szekere.

Gyere szállj be mellém, s nézd meg, tapasztald, mi történik egy egyszerűvel, akit a dizájn-gondolat felemel…

 

Hogyan? Kérdi a válaszra váró…

Mert a kérdés feltételén múlik az eredmény. Tanítja a dr.Kollár iskola.

Ha jó a kérdés, és a megfelelő időben hangzik el, akkor a válasz izgalmas, igaz. Megírták ezt a régi korokban már. A Halászkirály történetében is rátalál a kíváncsi.

A Grál, az örök élet kincsét, meg lehet találni. Már nem a földbe rejtették el, hogy haszontalan kézbe kerülve, lehessen életnek veszélye. Nem! Okosabb volt a Megalkotó, s a Mindenható bölcsessége, a legrejtettebb térbe helyezte. Az emberi fejekbe, a gondolat mögé. S ki tiszta, és nemes, a nyertese. Ámbátor a harcot nem úszhatja meg. Mert a kor, melyben él, tisztátalan még, s neki önmagának is fel kell ismernie önnön kilétét….

 

Egy lehetséges vízió

Az analógiák fája, mely élet-gyümölcsöt terem…

 

Olyan ez, mint amikor a természet vadon nőtt fáját, beoltja egy „gondos kéz”, és a vadgesztenyéből,  szelíd gesztenyét termő fává alakul át. Bár az előbbi, a vadgesztenye árnyas fája, kellemes enyhet ád a nap melege elől alá húzódó szerelmes pároknak a pécsi Székesegyház előtti sétányon. A virága tavasszal igazi ékesség, mint rózsaszín belsejű fehér gyertyák a karácsonyfán, oly pompás, derűs a szépségük, szívet melengető ékességük, virágba borul az érző szív is láttukon. Termésük ősszel szép színű, vörösesbarna, fényes gesztenye. Gyerekek, diákok kedvence, amelyből ügyes kezű szülők gyufaszálakkal helyes figurákat készítenek el, csimotáik pedig kacagva játszhatnak a kedves természet-figurák segítségével. Az idősebbek pedig a zsebükbe rejtenek egy-egy szem gesztenyét, mert Pécsett azt tartja a mondás, hogy a zsebben lévő gesztenyeszem, megmelegíti az ember kezét hideg téli napokon. Mennyi féle funkció, egyetlen fába rejtve. Micsoda gondolat futamokat hordoz ez is magában, mint miképpen virtuóz művész ujjai futnak végig a versenyzongora billentyűin. Csak úgy, egy futamot, hogy megismerje a csoda hangjait magából kiművelő, élettelennek látszó csoda-fa-alkotmányt. Amikor először leül az értő mester, a néma, élettelennek tűnő „tárgy”, a zongora mellé. Először körbefordul a székével, aztán finoman végighúzza elegáns hosszú ujjait a billentyűkön, csak úgy ismerkedési jelleggel. Lágyan, finoman. Éppen úgy, mint a szerelmes férfi, aki gyengéden végigsimítja a kedves bőrét, mielőtt forrón belé hatolna a szerelem tűzének vad éledésével. Megismerve a hangokat, mielőtt virtuóz tehetségét megmutatná, a lélegzetvisszafojtva előtte ülő úri közönségnek, aki kacér-szép estélyiben feszengve várja, ahogy a billentyűkre, vad szenvedéllyel csapjon le a zongora bűvölője. Hangokat, szeszélyes dallamokat csalogatva ki a hűvös fekete-fehér billentyűk  szakszerű, és egyben elbűvölően zseniális érintésével.

De lám, hova jutottunk a vadgesztenyétől. Mert bármely szépség lakozik is abban a gesztenyében, bármilyen sok funkcióra is képes, értéke mégis oly kétes.

Mert mi érhet fel a szelíd gesztenyével? Amikor egy téli csípős napon, a parázson sült gesztenye illatától elcsábítva, forró héját töröd le a világos, szinte fénylő gesztenyeszemről. És a szádba veszed a még tüzesen égető édes szemet. S a harapásoddal, szétomlik a szádban, a meghatározhatatlan ízű, mégis mennyei anyag. A sült gesztenye varázsa, hideg télen lelkedet is átjárja. Vagy mi fogható fel a kávéház illatával, amikor a szádba emeled a kanalat, és megízleled a tökéletességét a gesztenye, és a tejszínhab csodájának? Nem, a szelíd gesztenye mindent elsöprő nagyszerűségével, semmi sem érhet fel. Bár szépsége koránt sem oly csillogó, mint vad társának, egyszerűbb, fénytelenebb a külső. De a belső, az fenséges. Élmény hadjárat, az emberi gasztronómia természet alkotta csúcsa. Legyen bár egyszerűen parázson megsütve, vagy éltető nedű, a gesztenye levesbe rejtve, vagy csodás édesség, étkek desszertje. Számtalan változata az élvezetnek, melyek már rá gondolás formájában is elvezetnek, a kéjes íz-orgazmushoz, amit okozni képes egy gesztenyébe rejtett dizájn-gondolat. Amely most felpattan, s tovább haladva varrja a maga élet-fonalát, a vágy által, a kitárul a világ általa, a szürkeség falait földig lerombolva.

 

A gondolat-tér, ezer megoldásról mesél…

Csak dőlj hátra a pamlagomon, és kortyolj bele a finom, gőzölgő kávédba

 

A gondos kezek, ha „beoltják” , ha nemesítik, ha különlegessé szelidítik azt, amihez hozzányúlnak, akkor legyen bár gesztenye, zongora billentyű, vagy gondolat, az élet új értelmet, mondhatnánk új ruhát kap. Mint amikor a dizájner az unalmas szürkéből, attraktív szürkét, a szín összes árnyalatát, tehát egy színűből is, színeset varázsol. Úgy lesz az életed a dizájn gondolat által különlegessé. Szürkéből, színes élvezetté, mondhatnám életre képesebb Életté.

Mert ezt teszi a dizájn gondolat. Felébreszti a színeket tebenned. S olyan összefüggések észrevételére sarkall, melyek ott szunnyadtak belső óceánodban, mélyen elsüllyedve életed rég nem látott romjai közé. Mint ott felejtett, megsárgult lapu varázskönyv. De te már nem emlékszel, rég elfeledted, hova rejtetted el, az idegen szeme elől féltett kincsedet, a varázskönyvedet.

Mert amikor használtad, a világ bolondnak tartott miatta. Hát félretetted azt jobb napokra várva. S a szürke ónós-eső elmosta fejedben az emlékeket. Ki tudja, hová tetted kincsedet?

Ám felvirrad egy nap, melytől számítva, megváltozik a világnak sor(s)a…

Bár maga alá temetett a szürke malomkerék, s már rég elfeledted, ki vagy valójában? De a gondolat, ha feltámad, mint tengert korbácsoló szélroham, már toronnyá magasodnak a hullámok, hogy mindent felkavarva, az állóvizet kiborítva, megújulásra késztesse a mindeneket. S amikor majd elcsitul a gondolat-vihar, s a Nap meleg sugarai, az ég bárányfelhői, ismét szelíd fényességgel borítják be az ég tengerét, akkor majd megviláglik, mit tett a vihar tebenned? S szelíd megnyugvással szemlélheted akkor készleteidet. Mivé formált téged a természetes voltodból, a mesteri képzelet, a nagy dizájner ontológiája, új varázslatot téve a világra.

De kezdődjön most egy másik mese, mely kerete a gondolatnak. Amit megfogalmaztam önmagamnak…

Amit leírok, analógia. Mely a mostani korra is igaz, tán kicsinyt kor-rajz is lehet. S ha magadat felismered, vagy a valóságod bármely alakját, csak a véletlen műve az. Mert mit írok, oly igaz, mint bármely mese igazsága, mely gondolatisága átszőtte, átalakította önmagát.

Olvasója által, valamit az életről kitálal. S teszi ezt gyengéd képzelettel. Mert az ember oly bátor, hogy mer, mint sunnyogó-bátor, ki csak sunyiban mutatja az ujját fel. De cseréljük hát ki magunkat, mert aki a dizájn bátorra hallgat, az megtudja mi a gondolat magva, csinos kaland-bőrbe bebújtatva. Így lehet ő igazat szóló, dizájn bátorsággal ön-orrára mutató. Mert ki a stílusban felismeri, együtt nevet az vele. Hisz nem megítélni valóság, az ő tiszte(lete).

 

Kaland járat egy Űr-Lexusért

Winnetou, és Old Shatterhand Karl May regényhősei.  Elvileg kitalált személyek, de sejthető, hogy a történetben, a megformált személyiség jegyekkel rendelkező szereplők, nem egyszerűen az író elméjéből megkonstruált figurák, bár bizonyára pontosan a szervezett rendbe illő alakok. De kétség nem fér hozzá, hogy az idealisztikus típus választás mellett, az alkotó személyes érzelmi érintettségei is helyet kapnak a megformálásban. Miképpen az író főhős választása, a hírek szerint nem nélkülözött személyes indíttatást sem. Ő maga bár a Vadnyugaton soha nem járt, több alkalommal fordult meg Amerikában. A dolog különlegessége lehet még az is, hogy nagy eséllyel, merő véletlenül magyar vonatkozása is van az alkotásnak, mivel feltételezhető, hogy Karl May egy  élő személyről, a magyar etnológusról, Xantus Jánosról mintázta meg Old Shatterhand hősi alakját.

Karl May művei nem nélkülözik sem a misztikus világ elemeit, sem a jó és rossz igaz harcának aspektusait. A kor, és az ember igényének megfelelően természetesen megjelenik bennük a romantika, de mivel a kalandregény formáját adja alkotásainak, így ez a romantikus vonulat általában csak mellékesen fut a női-férfi kapcsolatok szálán. Azt is a western hős figura ideológiai magasságainak megfelelően, a magányos hős rettenthetetlen karakterével felvértezve. Miképpen mindjárt az első részben Old Shatterhand, majdnem beleszeret Winnetou húgába, de a leány mindjárt az első rész végére, gyorsan áldozatul is esik egy kemény tűzharcban, ezzel is biztosítva O.S magányos harcosságának megingathatatlan alapjait. Így letisztulván a romantikus kép, sokkal inkább az igazság, a törvényesség, az emberségesség, a föld, és az értékek védelme mentén szerveződik egy ettől még loveliest alapokon nyugvó, és amúgy romantikus, sőt mi több, idealisztikus világkép irányát megmutatva. Ebbe az idealisztikus világba tör be újra, és újra a kapzsiság megjelenésével, mégis szükségszerűen a változás démona. Mert a Világ fejlődése, sohasem áll meg. Még ha az ember konzerválná is a Lelkében a maradandónak hitt belső ideát. A romlatlanságot.

Ha szigorúan vesszük a Karl May-i gondolat világot, ezúttal csak a Winnetou történetekre összpontosítva, akkor a Földön egyébként az emberi létezés rendje szerint azt a képet igyekszik megfesteni, amelyben a közös lét, a kölcsönös tisztelet, az egymás különbözőségének az elfogadása, a fejlődéssel való megbarátkozás szükségszerűsége rajzolódhat ki.  Megjelenik a Föld, mint bolygó egy közös tulajdon elve, ahol otthon van minden ember. Misztikus, és egyben idealisztikus elvrendszer ez, amelynek tulajdonképpen valljuk be, a föld emberi társadalmi létszerveződése alapjává kellene egyértelműen válva morális értelemben is, alap rendező elvvé. Egyenesen alapvetésnek kellene lennie, hiszen a Föld eredendően senkié, és mindenkié.   Öntörvényű alapon kezdődött el egyszer a régmúltban a föld egyfajta tulajdon alapon való földarabolása. De milyen alapon is sajátítódott ki bármely szeglete? És itt felrémlik a tulajdonlás kérdése is, ami végig vonul a történeteken.  Kié a föld, és kié az abban sokhelyütt található kincs? És milyen jogalappal támasztható az elv alá, amely mentén a tulajdonlása szerveződik? Ugye ez a kérdés nem csak a Winnetou történetekben feszítő kérdés. A XXI. században is újra, és újra fellángoló harcok mozgatórugója az örök kérdés. Kié a föld, mi jogon az övé, és hogyan szerezhetők meg, sajátíthatók ki a benne található kincset érő, a szem elől rejtett értékei?

Karl May bizonyára mélyen átérzi ennek jelentőségét lelki, és talán szellemi szinten is, mivel a Winnetou regényekben az ettől való eltérés, az emberi romlottság, és kapzsiság, és ugyanakkor az emberiség másik részében önkéntelenül benne lévő eszmeiség, jóság, tisztaság harcát rajzolja szemléletesen, és a szórakoztatás gúnyájába öltöztetve. Egyfajta dizájn mögé bújtatva az örök kérdést. Mi a morál? Mi a becsület? Mi a tisztesség? Mi az emberi viselkedés, a döntéshozatali attitűd mozgató rugója?  Mintha csak egy vállalati teamcoachingon lennénk, ahol a kérdés a cég működésének fenntarthatósági vizsgálata, CSR kötelezettségek törvényi fényében.

Karl May szellemi alkotásaiban, mégis érzékletesen, egyébként a humort sem nélkülözve az olvasói számára, felvázolja a maga gondolati vízióját az új világ felépüléséről. Amely bár kreatív destruktőröket kell alkalmazzon ( ilyen például főhősünk, Old Shatterhand is), mégis a rombolást, és a hódítást eszmei alapokra helyezve, néha fájdalmasan ugyan, de a nemes végcélt szolgálja.  A változás reformokat sem nélkülöző, modernizáló, és egyben hozzáadott értéktöbblettel, az abszolút értéket gazdasági értelemben is megnövelő építkezést irányoz elő, mert a „nagy fehér ember” loveliestjében, új dizájnnal bontakozik ki az élet. A dizájn életben már városok emeletes, tákolt faházaiban, zongora-szóra táncolhatnak a kurtizánok, a tüzes víztől kissé, vagy jobban bódult, lovon edzett, kemény farú macsóival. Azonban nem túl rejtetten felvetve azon morális kérdéseket, ami az emberi létezés mindenkori sajátja. És teszi ezt a szerző gyermeki bájjal, romantizálva az élet alapkérdéseit. Kié a föld? Kié a nő? Kié a pénz? Kié a hatalom?

Mindez a kérdéssor mit sem változott évezredeken keresztül kicsiny bolygónk ember alkotta vonzó jövő szcenáriójában. De hol a tű a szénakazalban, amivel már varrni is lehet?

Old Shatterhand, az Űr-Lexus

Old Shatterhand jelképezi az elkerülhetetlen fejlődés fehérbőrű bajnokát. Aki egyesíti magában a fehérbőrűek intelligenciáját, mégis ott a lelkében az igazság, amit nem felejtett el. Sőt bátran képviseli is azt, akár indián testvérei védelmére is kelve, ha kell. Ő a Nagy Fehér szabálysértő szabálykövető. Néhol, már némi konoksággal, egyesek szerint civil elkötelezettséggel felvértezett szabály-alkotóvá is avanzsálva. Ő az újdonság.

Az a tudó, aki tudva tudja, hisz van már ismerete arról, hogy a fejlődés elkerülhetetlen. Tényszerű tudása van arról is, hogy a fejlődés hasznos is lehet! Nem csupán romlást hoz az indiánok számára a változás. Na jó, némi földterületet fel kell áldozni a köz javára, de mi az ahhoz a nyereséghez képest, amit a szállítás, és az elérhetőség gyorsasága hoz a konyhára. Old Shatterhand, mint „nagy tanító” lép fel. Ő a közvetítő. Az új tudás közvetítője. Miképpen jó azt tudni, hogy az elkerülhetetlen nem kell, hogy együtt járjon az előző rend teljes megszűnésével. Hanem csak megújítja, a szükséges mértékben átalakítja azt. Old Shatterhand tehát egy tökéletes jármű. Mint a Lexus. Tökéletes, vonzó, sármos, kényelmes, gyors, pontos, verhetelen. Az eredeti név azonban szürke és semmitmondó, és még „50 árnyalata” sincs, de mit meg nem tesz egy név a szigorú nyugati pampákon? Sikert hoz, mint a névcsere a japánoknak, megjegyzem szintén Amerikában. De mit nem tesz egy kis dizájn gondolat?  Egy egyszerű név csere, egy jó kis dizájn elnevezés, és megalkotásával aztán már az elfogadás is teljes lett,  dőlt a money, a dolláreső, mint a parancsolat. Úgy tűnik, ott az őj világban, a lehetőségek országában, a formát, az elnevezés dizájn alkotása, a vízió, a loveliest határozza meg. És máris ott a megegyezés lehetősége, a 100% Urbán Dizájn elődje.  Old Shatterhand, mint O.K. a szlengben, mint egy  védjegy.

 O.S. a rettenthetetlenség, a bizalom, az igazságosság, és a verhetetlenség védjegye, aki nevét az elért eredményei, és szuper tehetséges célba találási tudása alapján kapta. Az eredeti neve semmit mondó, likeliest tucat történet. Jellegtelen szürke, eredeti nevén nevezve, csak Charlie.

De hát indiánföldön vagyunk ugye, ahol mindenkinek van „tetteivel” szerzett neve, ami onnatól kezdve, hogy a „hőstettéről” ismerszik meg, fémjelzi őt magát.

Old Shatterhand a beoltó anyag. Mint a „gondos kéz”, amely megszelidíti a termő fát, és tejszínhabos édességet varázsol a kávézó asztalára, az izzó vörhenyes héjú gesztenye megszelidítésével.

O.S. a technikai vívmányok ismerője.  A rend, az érték, és mégis a mérték egyben.

És hogy válik különleges Űr-Lexussá? Na ezt nemsokára  kibontjuk a víziónk égő vörös burkából.

Winnetou,  a tiszta szívű szabálysértő szabálykövető, mint népe mesteri vezéralakja,  és az ő népe számára O.S.  lehetne a megváltó.  Az új kép, az új eszme kifaragója.

Az új kép-más kieszközlője. Talán fogalmazhatunk úgy, hogy egyféleképpen O.S. isteni küldött. Ezért Űr-Lexus. A hírnök, a Látomás hordozója. Gabriel fajtája, Gábrielé, aki megsúgja Máriának a szent hírt, hogy kiválasztottként Istenfiút ad majd a világnak, az emberi faj megmentésén fáradozva.

O.S. Winnetounak súgja meg a hírt, hogy a vasút megépítése, a terep átrendezése, olyan kívánatos jövő szcenáriók egyike, ami megakadályozása lehetetlen, de tiszteletben tartva a béke ismérveit, mindenki javára épülhet meg a vasparipa repítésére alkalmas, a nap fényébe itt-ott megcsillanó sínpár. A jövő záloga, egyfajta Messiásként megváltva a tudatlan-indián nemzetséget.

O.S. tehát a Gábrieli hírnök. Űr-Lexus, tökéletes, hibátlan termék.  Aki már önmaga a bizonyíték arra, hogy nem minden Istentelen, ami máshonnan érkezik. Mert ő, maga a jóság. És abban több, mint Gabriel, hogy nem csupán megjelenik a hírrel, hogy aztán a pirkadattal köddé váljon, maga után hagyva a kérdést, hogy álom volt-é, vagy valóság a jelenés?

O.S. maga a valóság. De nem mcdonaldizált, sablonos, szürke valóság. Ő az új tudás hírnöke. Aki képes két kezével, teremtő tudással, megcselekedni a változást. És még létezését is gyakorta kockára téve, önnön kézével harcolni is az igazságért, és a haladásért egyszerre.

Ő többet tud, mint bárki, akivel eddig Winnetou találkozott. Nem csak gyűlölni való fehér hódító. Nem csak egy, a sok közül. O.S.  nem csak morális, belső renddel rendelkezik. Hanem ért is mindkét fél nyelvén. Olvassa, és beszéli mindkét oldal nyelvét. Finom ötvözet ő. Mint a míves kézzel formált ezüst, ami joggal díszíti a tökéletesen célba találó fegyver markolatát.

És ezért KÖZVETÍT. Közvetít a múlt, a jelen, és a feltartóztathatatlanul eljövő, jövendő között. Miképpen a dinamikus idő folyamába téve az ismeretek hatástanulmányait. Ismeri az Isteni tervet, van tudása a létrehozásához, van ereje a megvédéséhez, van szíve, és van bátorsága, amivel még az Apacsok rettenthetetlen vezérét is leveszi a lábáról.

Űr-Lexus, mert mindezt segítség nélkül, egyedül, önerőből is tudja.

Mai nyelven szólva, ő a válságmenedzsment képviselője. Ismeri a portfóliót, rendelkezik ön-dizájnnal, van loveliest víziója, van megvalósíthatósági terve, jártas a likeliest unalmas világában, és tudatában van a társadalmi felelősségvállalásnak, tartalmazva a vállalti felelősségvállalás ismérveit is.

Emellett, mert Űr-Lexus, tökéletesen mediál a vitás kérdést rendezni nem tudó felek között, igaz, időnként ezt kissé nyersen teszi, ha kell, az „ökölszabály” alkalmazásával.

Az külön is megérne egy misét, hogy aztán miért nem ez az értékrend győzedelmeskedik a valóságban? Miért nem ez a mértékletes értékrend kap vezető szerepet az új szervezettségben? És miért alakul úgy a történet a véres valóságban, hogy az indiánok földje történelmi szempontból teljesen átalakul, amely együtt jár az indiánok szinte teljes kiírtásával. Persze tudjuk, hogy bizonyos életfeltételek megszűnése elvezet az asszimilációs folyamatok mellett, egyes elemek megszűnéséhez is. De az tényszerű, hogy a hódítók, minden lehetséges eszközt bevetettek azért, hogy ez a megszűnési folyamat mielőbb, és minél radikálisabb formában következzen be.

Mert az embernél, nincs kegyetlenebb ragadozó a Földön. Mert az ember nem csupán szükségből, vagy a fennmaradása biztosítása érdekében gyilkol.

Bár lám, itt azonnal megjelenik egy ellentmondás, a Winnetou történet keretében maradva. Mert miért kell a fehér fajnak az új terület? Miért nem tud annak néhány egyede a saját területén boldogulni? És máris összekeveredik a fehér, és fekete, a szürke számtalan árnyalatát hozva létre, amelyet az elhullott emberek vére fest pirosra.

Ám helyezzük mindezt valóban a Karl May-i történet keretébe.

Az egyik főhőse a sorozatunknak Winnetou, az apacsok törzsfőnöke, aki az indiánok között, méltán szerzett hírnevet. Fiatal, ám bölcsnek mutatkozó, bátor harcos. Népe büszkesége.

A másik főhős Old Shatterhand, a fehér bevándorló. Aki nem tudott valószerűen beilleszkedni saját hazájában, érvényesülni a maga fajtája között. Tán a tisztesség-gondolat, nem volt dizájn értékű a szülőföldjén, Németországban. Hát új hazát keresett magának, és származási helyét odahagyva, helyet kért magának az Új Világban, akaratlanul is megtalálva Panda ujjának értékes, a túléléshez nélkülözhetetlen fortélyait.

Az első tű a szénakazalban, amit meglelünk, és varrni is lehet vele, az Új Világban építő vasút társaság megbízása.

Ki tudja, volt-e O.S.-ben kalandvágy is, vagy csak a Sors kényszere vetette őt el a Nagy Vízen túlra?

Múltjáról keveset tudni, jelenét lehet megfigyelni, hogy kirajzolódhasson belőle, a jövőt elhozó élet lehelete, mint fagyos téli hajnalon, ha az ember szóra nyitja a száját, megmutatván az élet páráját.

Erre a választ Karl May adhatná meg. Az ő dizájn gondolata O.S. a „nagy fehér ember” indiánbecsületet menteni kész víziója, romantikus loveliest módra taglalva.

És mostantól kedves olvasó, tekintsünk is el attól a ténytől, hogy az írói fantázia szüleménye a történet. Hiszen a legtöbb regény megalkotója, akarva, vagy akaratlanul, tudatosan, vagy tudattalanul, főhősein keresztül, belép az emberiség lelki-szellemi tanítói sorába. Mert így, vagy úgy, megalkotva személyes hőseit, képet fest önnön életfilozófiájáról. A loveliest megmutatásával, elárulja lelke legmélyebb meggyőződéseit, és a mű által, amennyiben az jól sikerül, Világkép szemlélet formálóvá válik. Új ontológiai mintát varrva a megtalált tűvel, az élet-szövedék itt-ott foszlásnak indult szövet-rendszerében.

A szénakazalba ejtett, ám most megtalált tűnk, bár nincs aranyból, kevéssé csillogó, és veszélyt is rejthet, mint a trójai faló. Vagy megszúrva ujjunkat, vérünket fakasztja, de tán nem hanyatlunk, mint Csipkerózsa mély álomba merülve. Hanem kényelmes kanapénkon elrévülve, felsejlik bennünk a dizájn gondolat lehetősége, miképpen belé merülve megtalálunk új képeket, aminek köszönhetően, az élet tovább mehet, a maga csillogó sínpárján, amin lomha gőzmozdonyként az Indiánok földjét keresztben átszelve, egy ’60-as években elkészült, ma már bugyutának tetsző western filmbe ágyazva bele önképét, még nem gráli fenségességét.

Tehát Winnetou, és Old Shatterhand western-hős története, bizony befolyásolni képes a többiek ontológiáját. És teszi ezt a dizájnon keresztül, képileg is megformálva a Világképet, a sztori felhőn keresztül.

Ez az írás talán rövid ahhoz, hogy a dizájn mélységeit is meghódítsa, de mindenképpen elültetném azt a gondolat-magot, milyen hatalmas perspektíva nyílik akkor, ha több „dizájner” munkája hatni kezd egymásra. Fantáziát látnak egymás megalkotott gondolataiban, és a gondolat tovább gondolja önmagát, a Mára áthozva hatókörét, hogy megújító metamorfózison mehessen át.

Így sosem hal ki a gondolat, újra alakítva Önmagamat, dizájnról, dizájnra lépkedve át, lépcsőfokonként. Ezáltal aztán élhet, amíg világ a Világ.

Számos ilyen metamorfózison mentek már keresztül gondolatok a dizájnerek keze által. Például, amikor Karl May írott művének filmváltozata hódító útjára indult a hatvanas évek elején. Mert alakult a rendező, az operatőr, a sminkes, a stylist összmunkája által. A környezet, a színészválasztás, a vizuális megjelenítés által. Újra, és újra fogalmazva önmagát, miközben a történet, a sztori ugyan az.  De megfigyelhető, ha éles szemmel nézzük, hogy az O.K. azonosító elem rendre feltűnik benne, immáron O.S. változatban.

 Épp a dizájn azonosító jellege által. Mert miképpen Winnetou, és Old Shatterhand ruhája, mint azonosító jel, az összes részben ugyan az marad. Bár ténylegesen évek telnek el egyes részek forgatása között, Winnetou, Pierre Brice megformálásában, minden alkalommal pont ugyan abban az öltözetben lovagol be az életünkbe. Frissen mosott, vasalt, az évek során, a gondos kezeknek, és a film celluloid emlék-megőrző képességének köszönhetően, időt állóan, kicsit sem megkopott, már messziről azonosításra képes, a stylist által vizionált indián-dizájn öltözetében. Rendíthetetlenül erős ontológiával rendelkezett az istenadta ruhatervezője, az indián vezér kinézetével kapcsolatosan.

Aki ezt az öltözéket látja, már messziről felismerheti az apacsok rettenthetetlen törzsfőnökét. Mert ő, csak ő hordja ezt a ruhát. És hasonlóképpen, a Lex Barker által megformált, Old Shatterhand is végtelen egyszerűséggel, és bájjal, ugyan abban, a már messziről azonosítható barna bőr ruhában menti indián testvéreit évről, évre, részről részre, a ’60-as évek „stylistjei” által megálmodott dizájn szerint. Azt már mondanom sem kell, hogy a romantikus idill jegyében semmi földön kúszás nem tesz kárt az említett öltözékekben. Semmi harc, verejték, napmeleg, vagy véres küzdelem nem ejt foltot főhőseink külsején. Ez is mutatja,  O.S. földönkívüli tulajdonságokkal bíró Űr-Lexus mivoltát. És indián testvére, Winnetou, még fel nem ismert, ám hasonlóképpen tökéletes emberi moviltát.

Megjegyzem, a sok hasonlatosság ellenére, egy orbitális különbség mindig megmarad kettőjük között. Ha falat nem is emelve barátságuk közé, hisz az ő ontológiájukban, még nem kidolgozott a minta. Miszerint ők, sosem lesznek egyformák. Winnetou ugyanis mindig megmarad a kisebbség hős vezérének. A 4. részben hősies halálával pecsételve meg halhatatlanságát.

Mert Winnetou indián. És az is marad. Ezen még a hősi halál sem változtathat, amikor ön-feláldozva testi létezését, a gonosz puskájából süvítő golyó útjába vetve magát, dizájnol át az örök vadászmezőkre, nemes életét dobván oda, vértestvére O.S. életét egyúttal megmentve cselekedetével.

De nem ez a tényező, amiért ők sosem lesznek egyformák. Hanem mert míg Winnetou a törzsi népek kiemelkedő, ám mégis egyszerű, és tiszta gondolkodású gyermeke, addig Old Shatterhand, egy Űr-Lexus. Aki alkalmazkodni tudott, nem kis reziliencia képességről tanúbizonyságot téve, az új világ új dalaihoz illeszkedvén. O.S. képessége verhetetlen. Nem csupán fizikai értelemben legyőzhetetlen a sorozat egészét tekintve. Hanem panda ujja, oly rejtett tudásokat tár fel a számára, a zűrös, harcokkal teli pampákra érkezvén, ami életben maradási képességeit messze kiteljesíti. Hiszen Űr-Lexus mivoltát is figyelembe véve, mind a helyi őslakosság elismerését képes kivívni, sőt, egyenesen nimbuszt épít önmaga létezése köré a Medveölő, és a Henry karabély tökéletes, és mindig 10-es körbe találó használni tudása által. Mind a betolakodó fehér faj egyedeit képes kordában tartani, sét egyeseket még tisztes megállapodásokra is kényszeríteni, a maga fajtája között félelmet keltő gyorsaságával, pontosságával, és találékonyságával utat törve a mohóság, mindent megszégyenítő dzsungel harcosai között, az igazság isteni küldötteként, egyben halált megvető bátorságú, nem csak eszmei bajnokaként.

O.S. tehát olyan egyede az emberi fajnak, Karl May elmefuttatásának dizájn termékeként meglátva a szellemi napvilágot, aki egyesíti magában a természeti lények örök tökéletességét, az eszmei magaslatok csúcsainak tisztaságát, a fehér faj kiválasztottságának minden erejét. Melynek segítségével bizonyossá válik, hogy a jóság, és az erő míves ötvözete, oly halhatatlanságot álmodik a létezésbe, mely értékké, és mértékké válva, helyét méltán biztosítja, az idők mindent elrohasztó alkímiáját is felülírva. S teszi ezt a dizájn gondolat által, ami nem csak önmagát termékenyíti meg androgün módjára, hanem tovább inspirálja a dizájnerek gondolkodó képességét, egész kultúrát teremtve a western-képzelet szülte alkotások, egy időben, szinte mindent elsöprő áradatának, átmentve önmagát az utókor számára, mint a Ponyvaregény.

Jézusom, mennyi zagyvaság! – kiált fel a világ egyik fele

Á, dehogy. Mosolyog a másik fél…

De mit kezdjünk vele? Kérdezi a nevető harmadik

És mondok valami újat is talán. Az élet pontosan ugyan így alakítja át, és formálja újszerű innovációval önmagát. Persze a folyamat talán lassabb, és kevéssé tetten érhető, mint egy regény, vagy mozifilm, egy festmény, vagy egy zeneművészeti alkotás esetében. Hiszen hány, és hány korábbi korokban megírt művészi alkotás ihlette meg a kései utókort. Hány modern Hamlet hadonászott, már pisztollyal kard helyett, az újkori-dizájn-rendezés, új képzetet, új világfilozófiát megelevenítő beavatkozása folytán? És hány, de hány zenei mesterműből feslett új, és még újabb feldolgozásban, átkeresztelve öngondolatát, megfiatalítva, friss erővel megkoronázva a régit?

Az új-korra fordítva a fenntarthatóság jegyében destrukcióval, építően rombolva teret hódítva önvalóságának.

A gondolat-vízió helyet követelt magának. És ha a fizikai valóság terében nem is talált először helyet, akkor modernkori nomád módjára avatkozott bele a régi idők terébe. Hogy a virtuális tér-mezőben újra rendezvén sorait, oltóanyaggá váljon a fejekben, és ha meg nem is szelídítette a gondolatokat, és tejszínhabos gesztenyés édességként sem enyhíti már a lélek szomorú egyhangúságát. De verseny futamok helyett, fülsértő dobszóló mellett, valódi virtuozitással pásztázza a végtelent, a billentyűket sem látott virtuális terek kütyű csodái segítségével. A nem létezőt igénybe véve, mégis a térbe álmodva magát. És részévé válik ezáltal a tudatmódosító valóságnak, a dizájn dizájnjának. Önnön hörgő létezése igazolásául.

Új időknek, új dalaival véresre karmolva önmagát. Zárványában, mag(j)ában hordozva létezése kibomló struktúráját. És rácsodálkozva a világegyetem börtöneire, ketrece rácsait őrjöngve tépve szájjel,  gondolat-dizájnt alkot édes kéjjel. Kiszabadítja fogságából a rabságban sínylődő, de még termékeny magot. Melyet önmagából kínlódva szült meg a Nagy Gondolkodó, miközben unottan nézte önnön vívódását. Miképpen válthatná érdekesre a világ izgató perspektíváját. Elsöpörve harctalanul, a szürke színtelen ál-pompáját, az arctalanoknak arcot adva, új idők, új dalait fakasztva.

Destruktőri elszántsággal,

Isteni teremtő alkotással eszmélve,

Zaklatva fel a posványban elfáradtakat,

Átalakítva a gondolatot,

Jónásként nagy halba harapott,

Nemtelen létet, minőségire váltó létezésében.

Gráli, megszentelt minőségben, Artúr kardját, az Excaliburt meglelve hozzá.

Metamorfózis

Avagy, hogy lesz a Bölcselő kövér hernyóból, kecses szárnyú, magasságokba törő, varázslatos szépségű, ám erős szárnyú pillangó

Az élet, a generációs folyamok, a humán evolúció pontosan ezekből a gyökerekből táplálkozik. Rendre születnek új egyedek, akik emberi mivoltukban, egy öndizájner beavatkozásával, tehetségesen, vagy tehetségtelenül, de felrúgják a korábbi szabályokat, szabálysértő szabálykövetőkké válva, minden hagyományt egyféleképpen újra értelmezve, létrehozzák az új mintázatot. Átlépve a felmenők, de talán még önmaguk árnyékát is.

Éppen azt teszi Karl May is, a Winnetou történetekben, a főhősei által.

Mert mi is az első ökölszabály?

Winnetou földjén: a fehér betolakodó, mindent uralma alá hajtani kívánó, elpusztítandó hódító, aki nem tiszteli a Földet, és az ősi Szellemeket. Modortalanul beletapos a mitologikus múltba. Csizmájával földbe döngöli az indián lélek tisztaságát, és lelketlenül lemészárolja a föld jogos tulajdonosait, önnön mohóságát, szerzési, és uralkodási vágyát kielégítendő. Tehát pusztuljon.

A fehér telepesek oldaláról: A halott indián a jó indián. Van értékes földje, legelője, lova. Kincsek rejtőznek a birtokain, amik jobb, ha a magasabb rendű faj, a fehérek birtokába kerül. Hiszen minek az a tudattalan földtúró, halott „parasztnak” bármely érték, főként, ha pénzt érő kincsről beszélünk.

Ráadásul az együgyű, rabszolgának se jó rézbőrű  birtokai épp útjában állnak a lehetséges fejlődésnek, a vasparipa új gazdagságot hozó építésének.

És élnek még az „egyszerűek”. Akik, csak egyféle töltelék anyagként vannak jelen. Akiket halomra lőhet hol az egyik fél, hol a másik, aszerint, épp mely töltelék emberanyag szempontjából gondolkodik a főhősöket mozgatni kívánó dizájner.

Mert az Élet, a Nagy Dizájner mozgató rugójára jár, még napjainkban is. Aki hol loveliest módon kiemeli, hol a likeliestben taposva formázza az agyagot, az emberi élet mintájára. Hol a saját hasonlatosságára, hol az ördögi mindent pusztító, silány mintájára alkotva. És van, amikor mindkettő jelen van, a duális világ rabságában sínylődve. De ilyenkor sem feledkezve meg arról, hogy a sakkjáték mindkét oldalán, ugyan az a kéz diktálja a lépéseket. Öröm táncot járva saját nyereségén, és könnyet ejtve az önmaga által megszenvedett veszteségei felett.

De ki csiszol a nyers gyémántból, csillogó gazdagságot ígérő értékes brilliánst?

Érdekes kérdés? Ki tudja. Kinek az, kinek semmitmondó bullshit.

De oltsuk tovább ezt a gondolatot a dizájn gondolat arc(ulat)ot adó oltó anyagával, a dizájn szövet tovább szövését mímelve, a varrásra alkalmasnak talált tűnk, O.S. segítségével.

Mert miért is nem lesz egyforma esélye soha Old Shatterhandnak, és Winnetounak?

Hát kérem, mert O.S. fehérbőrű. És ezzel mindig is lóhosszal Winnetou előtt jár. O.S.  a jóképű fehér hős, a már-már XX. századi Grál lovagi dizájnnal rendelkező fehérbőrű, aki ismeri az indiánok nyelvét, sőt „ért a nyelvükön”. Emellett, saját hódító fajtársaival is képes szót érteni. Akár hatást is gyakorolni rájuk. Mi több.

Annak a fajnak az értelmesebb egyedeinél, még megegyezést is képes kieszközölni. Bár hátránya, hogy a biológiai összetevői alapján, az alkati sajátosságainak köszönhetően kilátszik a hanga közül, amikor indián föld fűjében kell hason kúsznia, hogy észrevétlen maradjon az ellenség szeme előtt. Azonban ezt a hátrányt okozó sajátosságot kiválóan ellensúlyozza remek, szinte mesterlövészi képességeivel, illetve bárki eszén túljárni tudó találékonyságával, ami már-már a Gárdonyi Géza által megálmodott magasságokat ver, Bornemissza Gerő hősi alakjára gondolva, az Egri csillagok című örökérvényű remekműben. Mely találékonyság hozzájárul Eger várának, és ezzel a török sanyargatása alatt sínylődő Magyarországnak megmentéséhez.

Nos fenti gondolatmenet cseppnyi példája annak, ha a dizájn gondolat szárnyra kél, és kapcsolatról kapcsolatra száll, egymásba fűzve önmagát.

Ám kanyarodjunk vissza Old Shatterhand Űr-Lexis mivoltához.

Tehát O.S. biológiai, genetikai sajátosságai hátrányként érzékelhetők indiánföld földrajzi adottságaira tekintettel. Miképpen a Nagy Dizájner gondviselése többnyire az adott földrajzi sajátosságokhoz szokta igazítani adott földterülethez szimbiotikusan kapcsolódó humán erőforrás biológiai sajátosságait, eképpen gyakorta előfordul, hogy a rút betolakodó, ha jó szándékú is, bizony kilátszik a fűtengerből.

Azonban ezt a hátrányt bizony ellensúlyozni lehet avval, ha az ember gyereke kiváló egyéb tulajdonságokat, avagy képességeket fejleszt ki magában. Mint például egy mesterlövészi képesség.

S ha emellé nimbuszt is növelő Medveölőt, és Henry karabélyt is birtokol, akkor már szinte borítékolható is a siker. S ha e kiváló minőségű technikai eszközök mellé tiszta érző szívet, intézkedési jogkört biztosító felhatalmazást, és még vértestvéri viszonylatban örök barátságot is tud kötni a Hely Szellemét méltóképpen őrző, és képviselő Winnetouval, akkor kizárólag siker koronázhatja küldetését. És az illető senki más nem lehet, mint a Winnetou történetek szerte híres Old Shatterhand, akinek hírneve előtt járva, pártfogoltjai imába foglalják nevét, ellenségei pedig félelemmel terhesen sóhajtanak, ha közeledtéről szóló hírek terjednek el a kocsmában. Mert a Nagy Ő, a nevezetes Old Shatterhand egyesíti magában a dizájnt, az isten adta tervet, a nimbuszt, a megszerzett hírnevet, a panda ujjban rejlő rejtett képességek garmadáját, a rezilienciát, az empátia képességét. Ő maga a sztártermék. Emellett kiválóan olvassa mások gondolat-egységeit, sőt már-már előttük is jár gondolatban. És ha mindez sem elég, hogy meggyőzzük az olvasót, hát eláruljuk, hogy O.S. nem csak a tökéletes hős, hanem egyenesen példája a kívánatos ideának. A férfi ideálnak. Aki erős, ugyanakkor gyengéd. Aki hús típus, ennek a típusnak minden ismérvével, ugyanakkor érzékeny lelkű igazságosság lakik az ő szívében. Mívesen megformált egyede ő az ideáli férfi típusnak, miképpen őróla illene megmintázni a FÉRFIT, aki méltó rá, hogy igazságot szolgáltasson az elesetteknek, megmentse a szenvedőknek, érvényt szerezzen a becsületnek, ugyanakkor viszont elérje személyes célját. Mert ne feledjük el, miért is érkezett ő meg az indiánok lakta földre. Hogy mérnöki szaktudással felügyelje az új térhódítását. A vasút kiépítését. Tehát bármely csodálatos tulajdonságokkal van is ő felvértezve. Ő az indián oldalról nézve mégis csak egy betolakodó, ha a jobbik fajtából való is.

Mert indián szemmel, ő a Destruktőr, a kreatív romboló, aki enged kihasítani egy darabot a Szent Szellem birtokából, hogy megépüljön a fehér ember álma. A mindent átszelő nagy vasútvonal. Amely létrejötte visszafordíthatatlanul megkezdi indiánföld modernizálását. Ami egyben a halálos ítélete is az indiánok nemzettségeinek. Beleértve a vértestvéri fogadalommal közel kerülő apacs nemzettség sarjait is.

Ám ezt jó Winnetou már nem éli meg, mert a közönség igényének évek során észlelhető lankadtával, minden folytatás egyszer vége szakad, és így jó Winnetou áldozatul esik egy csúf harcnak a rosszakkal való küzdelem közepette. S amint azt a film kockáin meghatott kétellyel hallgatja Old Shatterhand, Winneotu megérezvén a közeledő véget, önnön jóslatát beváltva, golyó általi halált hal egy tűzharcban. Megmentve önnön testével, életét feláldozva fehér testére, Old Shatterhand drága életét.

Így ér véget a történet, melyet a nagy képzelet vászonára festett Karl May, aki e történet sorral gondoskodott sokak gazdasági fellendüléséről. Na nem Amerika indián-pampáin, hanem Európa filmes érájában. Színészek, filmesek, stylistok, dizájnerek megélhetéséről gondoskodva.

Zárszó

De mit kezdjünk ki ezzel? Kérdezheti bárki. Miért fontos e hosszas eszmefuttatás, a dizájn szemlélet szempontjából. Sőt hol van itt a dizájn ontológia?

Ott kedves olvasó, ahol felfedezzük az összefüggéseket a modern nomád, O.S. sarkalatos képességei, és a személyes életünk között. Mert nem csupán analógiaként, hanem élet-metaforaként is értelmezhető Winnetou, és Old Shatterhand kettőse. Miképpen ha visszaemlékezünk az írás elejére, a döglött kutya, a fejős tehén, a kérdőjel, és a sztártermék, mint értékes csillagjelenség négyesére, akkor nem is olyan nehéz az összefüggések láncszemeit egymásba illesztve, egy valódi, s tán értékes nyakéket összefűzni, a dizájn gondolatiság felrémlő, és egyben vonzó jövő szcenáriójából.

Mert ha egy egyszerű arctalanból, ily gondolat-fűzéreket képes előcsalogatni a dizájn gondolkodással való egyszerű megérintődés, akkor révedjünk el azon a lehetőségen, mi mindent képes kihozni egy avatott, tudományokat magas fokon  űző, nívós szellemiségű embertársunkból? S nem arra érdemes é a világ, hogy a filozofikus elme sajátosságainak engedve, gondolkodóink, és cselekvőink eképpen nyissák meg magukat a meta-tudat, még koránt sem teljességében felfedezett rétegei irányába?

S az egyszerű halandók pedig, hogy felfedezhessék saját gondolat-szövetük kapcsolódási lehetőségeit…

A XXI. századi Old Shatterhandok azok, akik nem csak a víziót tudják  ködös, avagy világos formában megfogalmazni. Nem csupán egy hétköznapi ontológiával (világképpel) rendelkeznek.

Hanem felfedezve saját panda ujjukban rejlő képességeiket, képessé válnak az elmélet, és a gyakorlat „nyelvén” egyszerre beszélni. Akiknek ott lóg a képzeletbeli nyergükön az új kor Henry Karabélya, és Medveölője, ma már csoda-kütyük formáját felöltve, amivel bárhol, és bármikor 10-t lőhetnek a gazdasági folyamatok céltáblájára. És akik pontosságuk nimbuszát felépítve, mindig képesek megkötni a saját üzletüket, maguk mellé állítva a pénz birtokosait. Megvédve bár az elesetteket, de még Winnetou kedvéért sem lemondva saját tervükről, bizony megépítik azt a vasút vonalat a modern indiánok földjén, csak előbb megállapodást eszközölnek ki mindkét fél részéről.

S a reményteli jó hír, hogy talán a XXI. század nem teljesen harctalan mezején, igaz szellemi golyóálló mellényt igényelve a raktári készletből, Winnetou is életben maradhat.

S talán a nem távoli jövőben, O.S. és Winnetou, együtt, a szleng nyelvén szólva, O.K. minősítésük birtokában, együtt koccintanak egy pohár minőségi isteni nedüvel, egy fehér asztal mellett megünnepelve a közös sikert.

S a Nagy Álmodó dizájn elmélete szerint, eljöhet majd a kor, ahol Winnetou sem tartozik már a gondolkodni tudó kisebbség idealista táborába, hanem természetes, akár elismert egyede lészen Ő a földet benépesítő emberi fajnak. Aki O.S. különleges, és közvetítő védelme nélkül is szót tud érteni a többiekkel, érvényt szerezve saját ontológiai dizájnjának.

És akkor majd elmondhatja az emberiség. Hogy EGY NYELVET BESZÉLÜNK MINDAHÁNYAN.

Csaba Beatrix