Coaching magánszemélyeknek

 

hello_vilag

A coachingban arra törekszünk, hogy a coachee a legjobbat hozza ki magából. És az eredmény tartós legyen. A legjobbnak lenni, ne csak vágyott állapottá, hanem a mindennapi reális valósággá váljon!

A Life coaching, a tapasztalatok szerint nem csak akkor hatásos, amikor egy megakadt helyzet megoldására vesszük igénybe.

Van aki szerint az élet egy iskola. Én inkább egy kalandparknak látom. Ahol nem csupán verseny helyzetekben mérettetünk meg. A kalandok tárházában épp úgy megtalálható egyfajta „hullámlovaglás”, mint ahogy időnként egy rodeón érezhetjük magunkat, ahol az a tét, hogy „nyeregben maradjunk”. Néha bokszmeccsre hasonlít. És cseppet sem mindegy, hogy adjuk, vagy kapjuk a pofonokat. És vajon az-e a legény, aki állja?

A kalandparkban elvarázsolt kastély is van, ahol semmi sem az, mint aminek látszik. Torz tükrök, „veszélyes” szakaszok, és talán még egy állandóan forgó hordó is megtalálható benne, amiben igazi művészet talpon maradni. És ebben a kaland parkban sok ismert mese, és filmhős tulajdonságaival rendelkező társ is egyszerre játssza velünk ezt az élet-játékot. Az is előfordul, hogy amikor túl komolyan vesszük a szerepeinket, az Élet valamiképpen az orrunkra koppint, és visszaterel egy korábbi fázisba.

Az élet egy empirikus tudomány. Kizárólag tapasztalati úton lehet benne bármit is megtanulni, elsajátítani. A rajtunk kívül állók tapasztalatai hatással lehetnek ránk, de mindent egybe vetve, azok csak minták, opciók, lehetőségek maradnak. Végül mindig az a döntő, hogy mi magunk hogyan viszonyulunk az élethez, egymáshoz, és milyen döntések mentén szervezzük a rendszereinket.

És van, amikor az élet egy labirintushoz hasonlít. Időnként el is tévedhetünk benne. Van ahol nyitott átjáróra számítunk, de zárt ajtókat találunk. És van, amikor hatalmas kerülőket kell tennünk a kivezető út megtalálásához. Ilyenkor előfordul, hogy elfáradunk, vagy elvesztjük a hitünket. Olyan is előfordul, hogy feladjuk a játékot. Ezt jó lenne minden esetben elkerülni! Az viszont megint csak biztos tény,  az élet-játékot sosem játsszuk egyedül. Mindig vannak társak, ellenfelek, kibicek, jóakarók, irigyek, ellendrukkerek, vetélytársak. És amikor nem vagyunk képesek elég gyorsan hozzáidomulni az élet hozta változásokhoz, akkor gyorsan alul maradhatunk ebben a játékban.

Mert ez a játék egészen komoly dolog. Hiszen nem jelent mást, mint magát az életünket. Ahol egyszerre kell tanúbizonyságot tennünk a rátermettségünkről, a legkülönbözőbb szerepekben a magánéletünkben, és a munkában egyaránt. Néha jól megy minden, néha megakadunk egy-egy élet területen.

De beszéljünk komolyan…

A tanácsadó, mediátor, coach, tréningvezető szinte minden alkalommal képes kimozdulást indukálni a megrekedt helyzetekből. Ehhez nincs szükség semmi másra, mint arra, hogy a problémát észlelő, a megfelelő kompetenciájú szakemberhez forduljon.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért tud egy kívülálló segítséget nyújtani? Talán éppen azért, mert kívülálló. Mert nem érintett az aktuális kérdésben. Mert nincs sem érzelmi, sem hierarchikus kapcsolata azzal a személlyel, és azzal az élethelyzettel, amivel kapcsolatban az adott kérdésben választ keresnek. Viszont számos tudása, és kompetenciája van a potenciális megoldások megtalálása területén.

A jó szakember sok élettapasztalattal, és szakmai tapasztalattal bír. Ezért nem csupán bele tud helyezkedni a problémát átélő helyzetébe, hanem pontos ismeretei vannak a megoldástérben már meglévő, és az adott helyzetben megoldásként kiválasztható lehetőségekről.

Képes megtalálni a „tűt a szénakazalban”.

Aki benne van egy probléma körben, attól sosem várjuk azt, hogy mindent higgadtan, és reálisan lásson.  Azonban a harag nem jó tanácsadó. Tudjuk, hogy az indulat szülte reakció, a legritkább esetben fedi a valóságos szándékot. Az emberek azonban gyakorta elveszítik a realitás talaját, amikor félelem, fájdalom, vagy indulat határozza meg a cselekvési mintáikat. Ilyen esetben utólag nagyon gyakran változtatnának a korábbi álláspontjaikon.

A megoldástérbe a tanácsadó szakember vezetheti át az érintetteket. Legyen szó coachingról, mediációról, tanácsadásról, tréningről.

Érdemes a megfordíthatatlanná váló élethelyzeteket megelőzni, és ha lehet elkerülni.

Ez szinte minden alkalommal sikerülhet, ha külső, semleges nézőpontú, érzelmileg egyáltalán nem érintett szakember segítségét vesszük igénybe a probléma rendezéséhez.

Gyakori megfigyelés az is, hogy egy külső, szakavatott személy olyan megoldásokat is képes a felszínre hozni az érintettek tárházából, amire ők maguk sosem gondolnának.

A jó szakember arra is képes, hogy felszínre hozza az eddig még fel nem fedezett képességeket. Felszínre hozza a talán már „rég sutba dobott” tehetséget. Az alkalmasság, és képesség érzetének megerősítésével, olyan perspektíváknak nyisson kaput, amiket az illető önmagától lehetetlennek ítélt eddig, saját magával kapcsolatban.

A személyes szakmai tapasztalatom is azt igazolja, hogy előnyös coachoz, tanácsadóhoz, mediátorhoz fordulni akkor is, amikor még nem észlelünk komolyabb zavart a rendszerben, de szeretnénk egy sokkal jobb élthelyzetet kialakítani. Egy szárnyalóbb, kiteljesítőbb életet élni! Ehhez a coaching mellett, egyéb módszereket is igénybe vehetnek, amelyekről a honlap többi menüpontjában találnak informmációkat.

Felhívom a figyelmet a cikkekre, szakanyagokra is, amikből információkat, nézőpontokat, és a döntéseihez szükséges aspektusokat találhat.

Találkozzunk abban a formában, ahogy az Önnek a legmegfelelőbb. Coachingon, mediációban, tanácsadáson, vagy tréningen. És nyissunk új kaput egy vonzó jövőszcenáriónak!

Csaba Beatrix

IACM-CMM fokozatú tanácsadó

mester mediátor

Life coach

közösségfejlesztési, és szervezetfejlesztési tanácsadó

1 thought on “Coaching magánszemélyeknek

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.