Párkapcsolati mediáció

 

párkapcsolati_mediációÉletvezetési tanácsadóként azt szoktam javasolni a hozzám fordulóknak, hogy mielőtt végleges döntésre szánnák el magukat a kapcsolatukat illetően, érdemes mindent megtenni azért, hogy a döntésük következtében kialakuló helyzetet, a végeredményt, évek múltán is vállalni tudják!

Az állapot, amit magyar mondás szerint úgy ismerünk „késő bánat”, elkerülhető amennyiben a gondolataink, az érzéseink, saját lelki megítélésünk szinterein is egyetértésben vagyunk.

„A harag rossz tanácsadó.” Bizony messzemenően igaz a mondás. A megbántottság állapotában nem mindig vagyunk képesek „tisztán” látni.

Gyakran keresnek fel emberek azzal a dilemmával, hogy a döntésük eredményét, és hosszú távú hatását is figyelembe véve, utólag bizony más elhatározásra jutnának ma, mint amikor meghozták az „ítéletet” az emberi kapcsolataikról.

Van, amikor már nem lehet változtatni egy-egy döntésen. De mindaddig, amíg erre mód, és lehetőség nyílik, érdemes avatott szakember segítéségét kérni a lehetséges megoldások feltérképezésében.

Számos innováció létezik, ami egy párnak talán nem jut eszébe. Erre vannak a tanácsadó szakemberek. Új nézőpontok felvázolása, a külső, érzelmileg nem érintett, független közvetítő jelenléte, létre hozhat egy olyan perspektívát, ami képes új távlatokat megnyitni egy minden fél által vállalható, sőt kívánatos jövőszcenáriónak.

Mert mindig vannak rejtett tartalékok a rendszerekben. Így a párkapcsolatokban is!

Csaba Beatrix

mester mediátor

IACM-CMM fokozatú tanácsadó